Összefoglalás

Az ősz beköszöntével nem csak a nyártól búcsúzunk, hanem nyári termékismereti játéksorozatunktól is. Köszönjük, hogy szép számban velünk játszottatok, külön köszönet jár azoknak, az aktivitásáért, akik a játéksorozat minden fordulójában részt vettek. Reméljük, sokatoknak tetszett a termékismereti morzsák ilyen formájú könnyed átadása. 

 

A játéksorozat heti fordulói ezennel véget értek, a heti nyerteseknek gratulálunk, nyereményeiket kollégáink hamarosan eljuttatják részükre. Mielőtt azonban végleg lezárnánk  a játékot, hátra van még a döntő, melyre az egyes fordulókban elért pontszámokból összegzett tíz legmagasabb pontot elérő résztvevőt szeretnénk meghívni, ráadásul rögtön tizenegy fő lévén, hogy a tizedik helyen pontegyezőséggel holtverseny alakult ki. És hogy kik ők?

 

  1. Merscher Norbert
  2. Hebling Hajnalka
  3. Hrecska Árpád
  4. Gadányi György
  5. Kaszás Lászlóné
  6. dr. Hámoriné Csicsó Margit
  7. Schmidmajerné Tóth Éva
  8. Nemecz László
  9. Németh Mihály
  10. Borbély Ferenc
  11. Szent-Iványi Gézáné

 

Ezúton is gratulálunk Top10-es játékosainknak! A döntőre szeptembers 24-én, pénteken 10 órakor kerül sor az online térben. Kérjük az érintetteket, foglaljanak be a naptáraikban egy órát a megmérettetésre, a további  részletekkel kapcsolatosan hamarosan felvesszük veletek a kapcsolatot.

 

Mintegy zárásként ajánljuk figyelmetekbe a heti kérdéssorokat és a helyes válaszokat tartalmazó összefoglalónkat, amelyet nem csak a résztvevőknek érdemes áttekinteniük, hanem mindenkinek, hiszen ezek a kérdések  jellemzően a termékek olyan tulajdonságaira irányulnak, amik az ügyfelek igényeinek feltárása során is hasznosak. Pár perces átolvasással magabiztosabb lehetsz így az (első) tárgyaláson.

 

Például tudod, hogy

  • lakás- és társasház biztosításunk (OKÉ és Praktika) esetében az alulbiztosítottság elkerülhető a  biztosítási összeg nélküli,  az újjáépítési értékre kötött megoldással (ami az építőipari árak drasztikus emelkedése miatt kiemelt fontosságú lehet)?
  • casco (Útitárs) biztosításunk 15 különböző kiegészítő biztosításunkkal rugalmasan személyre szabható, a tavasszal megújult pont rendszer alapú módozattal pedig használt autók esetén is jelentősen egyszerűbb az ajánlatfelvétel?
  • kockázati életbiztosításunknál is van bónusz, ráadásul a nem dohányzó ügyfelek megközelítőleg 50%-os díjkedvezményt kaphatnak az alapbiztosítás díjából (amit nem módosítunk amennyiben esetleg később mégis rászokna a dohányzásra sem)?
  • UL biztosítási megoldásainkkal az ügyfelek nem csak szakértőink által menedzselt eszközalapokba fektethetnek be, hanem külsős, válogatott alapkezelők eszközalapjai is elérhetők (Aegon Jövőkép esetén), ráadásul a jogi szerződővel kötött biztosításnál a biztosított személyének módosítása sem jelent problémát?
  • a KKV-ket megcélzó Trend Master biztosításunk vagyonbiztosítási és felelősségbiztosítási fedezeteket is tartalmaz, melyek együttesen ill. külön-külön is megköthetők (500.000.000 forint biztosítási összegig)? Az alapvagyon illetve betöréses lopás, rablás fedezet pedig akár önrész nélkül is köthető (50.000.000 forint biztosítási összegig)?
  • Cyber adatvédelmi biztosításunk kártérítési limiten belül megtéríti a biztosítottal szemben támasztott kártérítési igényeket, a bekövetkező üzemszüneti veszteséget, a felmerülő helyreállítási költségeket és az esetlegesen a biztosítottra kivetett PCI (hitelkártya ipar) bírságokat és kárrendezési költségeket is?

 

A fentiek egy-egy kiragadott tulajdonságai a megjelölt termékeinknek, a részletekről az adott módozat szabályzatában és az alkuszi honlapunkon található kapcsolódó anyagainkban tájékozódhattok. A termékek mélyebb ismeretét a szeptembertő újrainduló webináriumokon vagy a helyileg szervezett oktatásokon is elsajátíthatjátok.