Idén szeptember 19. és 24. között immár 6. alkalommal rendezi meg a Biztonság Hetét a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az egész országra kiterjedő rendezvénysorozat kiemelt témája ezúttal a biztonságiöv-használat lesz. Hírlevelünkben a Biztonság Hetének fő célkitűzéseiről adunk tájékoztatást, illetve szeretnénk néhány fontosabb adattal és a biztonsági megoldásokkal kapcsolatos ipartörténeti érdekességgel is szolgálni Nektek.

A Biztonság Hete 

A MABISZ 6 évvel ezelőtt kereste meg az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottságát (ORFK-OBB) azzal a kezdeményezéssel, hogy hozzák létre a Biztonság Hetét, ahol közös akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. Ebből nőtte ki magát mára a látványos, országos rendezvénysorozat, amelynek a helyszínein az elmúlt 5 év alatt mintegy 60 ezer gyereket sikerült megmozgatni, és a szakmai együttműködő partnerekkel a biztonság különböző aspektusaival kapcsolatban érzékenyíteni.

Idén szeptember 19. és 24. között az ország minden megyéjében látványos programok hívják fel a figyelmet a mindennapok biztonságának erősítésére, a közlekedési balesetek és más sérülések megelőzésére. A rendezvényhez az évek során több tucat partnerszervezet csatlakozott, hogy a biztonságtudatos szemléletet a lehető legszélesebb értelemben kezelve terjesszék többek között élelmiszerbiztonsággal, a biztonságos hulladékkezeléssel, az erdőtüzek megelőzésével, az árvizek elleni védekezéssel, a vagyonbiztonsággal vagy éppen a munkahelyi balesetek megelőzésével kapcsolatos ismereteket. A részletekért kérjük, keresd fel a https://mabisz.hu/rendezvenyek/ oldalt.

Programajánló

A Biztonság Hete idei megnyitója szeptember 19-én, azaz ma lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az elmúlt évhez hasonlóan a kezdeményezés idén is kilép a nemzetközi térbe: ezen a héten a Child Safety program keretében hat közép-és kelet-európai országban közös akciókkal hívják fel a figyelmet a gyermekek biztonságára, elsősorban a közúti forgalomban.

A MABISZ az országos helyszíni jelenlét mellett idén is külön projektekkel készült a Biztonság Hetére. Elsősorban a 14 éven felüli korosztálynak ajánlják azt a megrázó, de nagyon tanulságos cseh dokumentumfilmet, amelynek címe: Örökre szóló pillanat (rendező: Vit Klusak), s amelynek szereplői megtörtént közlekedési balesetek okozói és a balesetek áldozatainak hozzátartozói. A magyarországi forgalmazó a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, az alkotás hazai nézőkhöz történő kedvezményesebb eljuttatását a MABISZ támogatta. A film előzetese a MABISZ YouTube csatornáján megtekinthető.

A film bemutatójára szeptember 20-án 18 órakor a Bem moziban kerül sor, a részvételhez a regisztracio@bidf.hu e-mail címen szükséges regisztrálni.

Az érdeklődő középiskolák az orokre-szolo-pillanat@bidf.hu e-mail címen vehetik fel a kapcsolatot a forgalmazókkal.