AEGON GFB 2013-as kampányhoz kapcsolódó információk

2012-ben is több helyszínen találkoztunk. Sokat beszélgettünk és a konzultációk segítettek az új gfb tarifánk megalkotásában. Szerettünk volna az egyszerűségre törekedni.

A 2013-as kampányunkban is az együtt kötéseket tartottuk fontosnak.

Üzenet:    Köss AEGON lakást lehetőleg minden AEGON gfb mellé!

 

  • Az Extra partner kedvezménnyel akár 50% adhattok kedvezőbb díjat gfb-s ügyfeleiteknek! A tarifa új és régi elemeiről az újságban megjelent részletes tájékoztatón kívül az 1. számú mellékletben olvashattok.
  • Évek óta fontos eleme a kampányunknak az állomány védelem és az index díjak publikus megjelenítése. Szeretnénk minél több ügyfelet Veletek közösen az AEGON-nál tartani. A technikai részletekről a 2. számú mellékletben írtunk Nektek.
  • Új termékünk az All-IN autós biztosítás, mely elemekből igény szerint építhető fel, valamint a KGFB-hez, casco- hoz köthető új kiegészítőkkel jelentünk meg., például a 0%-os üveg és munkanélküliség esetén történő díjátvállalással. Részleteket az aegon.alkuszi.hu-n vagy a 3. számú mellékletben találtok.
  • A 2013-as AEGON GFB Flottát kedvező díjon köthettek VIP Partnereinknek. Részletes listát és a flottához kapcsolódó hasznos infókat a 4. számú mellékletben tartalmazza.
  • A január 1-jei évfordulós szerződéseket érintő felmondásokat december 1-én (Szombaton) éjfélig fogadjuk el. Faxon: 06-1-476-5710-es számára tudjátok küldeni. A felmondásokhoz kapcsolódó részleteket az 5. számú mellékletbe foglaltuk.

 

Mellékletek, Kiegészítő dokumentumok:

 

 

Akciók, Újdonságok, Keresztértékesítési lehetőség

Miközben elindult az évi rendes GFB-kampány, a többi termék élete azért zajlik tovább, sőt….!

 

Újabb fejlesztésekről, akciókról tájékoztatunk, amelyek egy része közvetlen kapcsolódik a kampányhoz. Reméljük, ezzel is segíteni tudunk Titeket abban, hogy a Benneteket megkereső GFB-s ügyfeleknek más termékkel kapcsolatos segítséget is tudjatok nyújtani, elvégre ez mindannyiunk érdeke.

AEGON GFB 2013-as kampányhoz kapcsolódó információk elérhetők itt >>

 

 

 

 

 

 

AEGON GFB-Lakás együttkötés …klikk ide 

AEGON LSZB Plusz ÚJ kedvezmény …klikk ide

 

 

 

 

 

 

 

 

AEGON Vállalati Vagyonbiztosítás …klikk ide

AEGON-FŐNIX ÚJ orvosi szolgáltató …klikk ide