Elindult az ORIGO+ !!!

 

Megújult az eddig legnépszerűbb egyszerűsített lakásbiztosítási termék, az ORIGO. 2009-es indulását követően nagy számban bocsátottátok ügyfeleitek rendelkezésére, szép állomány épült belőle, köszönjük!

A régi ORIGO már csak 2012. november 30-áig értékesíthető!

 

Időközben elindult a piac nagy reformját indukáló Lakás és Szabadidő Biztosítás, aminek köszönhetően egyre többen jeleztétek, hogy az ORIGO bizonyos szolgáltatásai (illetve azok kizárásai, korlátozásai) elavultnak tűnnek, miért nem változtatunk rajta. Egy harmadik termék létrehozása helyett amellett döntöttünk, hogy az ORIGO utódját, az ORIGO+-t a már kipróbált és jól működő LSZB+-on belül hozzuk létre. Annak a szabályzata vonatkozik rá, annak a díjszabása alapján készült az új tábla, és – követve az új trendet – e termékben is létrehoztunk különféle csomagokat.

 

A most kivezetendő, régi ORIGO-ra az egyszerűség mellet egyféle alapfedezet volt jellemző, amit könnyű volt eladni, viszont módosítani, bővíteni nem lehetett. Most három csomag lesz:

1.     Alapcsomag (még szűkebb fedezet, még alacsonyabb díj)

2.     Társasház csomag (kifejezetten az ott szükséges kockázatokkal, széles fedezeti körrel)

3.     Családi ház csomag (szintén)

Az ajánlatkészítéshez ezúttal is csak másolni kell tudni, igaz, picit nagyobb lett a táblázat, de az ajánlat hasonlóan egyszerű.

 

Nézzük, hogy mi többet tud az ORIGO+ a régi ORIGO-nál:

 

–          A kockázatviselés kezdete az aláírást követő nap 0 órája.

–          Átdolgozásra is használható!

–          Fokozott árvízkockázatú területekre is köthető.

–          Vályog épületek – szemle mellett – biztosíthatóak.

–          Jégverésnél térül a vakolat- és redőnykár.

–          Csőtörésnél térül a csőcsere (limit nélkül).

–          Betöréses lopásnál térül az álkulcsos, zárfésűs behatolás is.

–          Rablásnál térül a testi fenyegetés nélküli kár.

–          A magával vitt ingóság területi hatálya Magyarország helyett már az EU.

–          Ingóságon belül térül az idegen vagyontárgy (50e Ft-ig)

–          Térül a fagyasztott élelmiszerek megromlása

–          A felelősségbiztosítás területi hatálya EU, térül a háziállat által gépjárműben okozott kár is

–          Új kockázatok jelentek meg a társasház és családi ház csomagban:

  • Kiegészítő üvegtörés
  • Különleges üvegek biztosítása
  • Tűz nélküli füst és koromszennyezés
  • Beázás
  • Elvesztés, elveszés (kulcs, bankkártya, személyi okmányok)
  • Elfolyt víz térítése
  • Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása
  • Vandalizmus, leszerelés, graffiti
  • Lakásdoktor
  • Sportfelszerelés biztosítás
  • Munkanélküliség díjátvállalás

–          Mivel az ORIGO+ csomagjai valójában az LSZB+ új csomagjai, bármikor válthatunk róla akár az XXL csomagra is, módosító nyilatkozattal

–          Figyelem: a versenyképes díj érdekében tartamkedvezménnyel láttuk el a csomagok tarifáját, ami nem vehető ki. Aki ezt nem szeretné, a tarifális LSZB+ csomagjai közül tud választani.

A melléképületek továbbra is ingyenesen biztosíthatóak, de itt azért már egy ésszerű határt szabtunk, elkerülendő az alulbiztosítottságot: a főépület biztosítási összegének 30%-áig térülnek a bennük keletkezett károk.

 

 

Az ajánlatok már rendelhetőek, a termék máris köthető! Sok sikert hozzá!

Tarolt az AEGON a FBAMSZ szolgáltatás-minőségi versenyén

Mind a négy termékkategóriában díjat nyert az AEGON a Magyarországon működő alkuszcégek szavazatai alapján, évente megrendezett szolgáltatás-minőségi versenyen. Az alkuszi piac legfőbb visszajelzéseinek számító elismerések közül a lakás- és vállalati vagyonbiztosítás kategóriában nem találtak nálunk jobbat, gépjármű-biztosításban a második, életbiztosításban a harmadik legjobb biztosítónak tituláltak minket a kizárólag ügyfélérdekek alapján választó, független pénzügyi közvetítők.

 

Az idei díj megszerzése nagy dicsőség, de nagy felelősség is egyben. Mint minden elismerés, ez is azt jelenti, hogy a lécet magasabbra kell tennünk, hiszen jövőre is szeretnék díjesőt hozó meglepetéseket, termékeket, fejlesztéseket bejelenteni, és ezzel párhuzamosan továbbra is a megszokott színvonalú napi kiszolgálást nyújtani Nektek.

Egy hónapos az AEGON Portál

Napvilágra kerülése óta: 975 felhasználót regisztráltunk 672 telepítést végeztek kollégáink, persze voltak olyan esetek is, amikor nem tudtunk telepíteni, vagy a rendszert nem lehetetett elindítani. Szerencsére az esetek kevesebb mint 10%-ában…

(2012.09.01-2012.09.27.)


 

Ezen időszakban partnerek részéről 847.743 db adatlekérés/funkcióhívás számot regisztráltunk a rendszerben.

(az átlagos adatlekérés/funkció hívásszám hónapon belül 2000 fölött volt, ami a rendszert használó partnerek alig több mint 50%-ánál tapasztaltuk)

 

A statisztikák alapján azt látjuk, nagyon sokan próbálkoztok a rendszer használatával, vannak, akik 3-5 napot használták ezen időszakban az alkalmazást, de sokan szinte minden nap igénybe vették a rendszer szolgáltatásait. Köszönjük!

 

Az alkalmazás indulása óta nagyon sok funkciót stabilabbá tettünk, és a háttérben azon törekszünk, hogy még inkább megbízható és elfogadott alkalmazást tudjunk részetekre biztosítani.

 

Napról napra van és lesz változás, amiről folyamatosan beszámolunk.

Ingyenes élet- és személybiztosítás nőknek egy évig az LSZB+-ban!

 

Ingyenes lehetőséget kínálunk a hölgy biztosítottak számára az LSZB+-ban köthető személybiztosítási és kockázati élet kiegészítőkre az első biztosítási évre abban az esetben, ha

  • október 15. és november 30. között kötik (írják alá)
  • a technikai kezdet legfeljebb 2012. december 1.
  • legalább annyi nagykorú férfi biztosított szerepel a szerződésben, ahány nagykorú hölgy (lehet több hölgy, de a többieknek nem jár az ingyenesség)

 

Mindezt azzal is tetézzük, hogy nem teszünk különbséget az újként vagy átdolgozásként felvett ajánlatok között, az átdolgozást abban az esetben is csak az akciós feltételekkel kell (és lehet) felvenni, ha az előzményszerződés tartalmazott személybiztosítási vagy kockázati élet kiegészítőt.

Ha az akció időtartama alatt nem az akciós feltételek szerint veszel fel ajánlatot, az akkor is az akciós feltételek szerint kötvényesedik, vagyis ha szerepel benne olyan hölgybiztosított, aki az akció feltételei szerint ingyenességre jogosult, de díjat számoltál rá, akkor is megkapja az ingyenességet, azaz csökkenni fog az állománydíj.

 

A személybiztosítás eddig ingyenes gyerekkedvezménye a hölgybiztosított alapján akkor is igénybe vehető, ha a női biztosítottra az első évben nem számolunk díjat. További változás, hogy a gyerekek 19 éves korig lehetséges ingyenes biztosítása – a megfelelő számú felnőtt mellett – abban az esetben is jár, ha az előzményszerződésben tartalmazott személybiztosítási kiegészítőt.

 

Ne felejtsétek el: a Nők Éve, már ami a biztosítási díjakat érinti, november 30-án véget ér, a később aláírt ajánlatok technikai kezdete már január 1.!

Molnár János (Apu)

Key account manager, Nyugat-Magyarország

 

A feladatom Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye alkuszait minél jobban kiszolgálni. Tartom a kapcsolatot, és minden problémában igyekszem a lehető legtöbb segítséget nyújtani. Szükség esetén oktatok, telepítem a programokat. Különösen most van jelentősége ennek a munkának az új rendszer indításánál. Itt köszönném meg az alkusz kollégák ez ügyben tanúsított, példás türelmét…

Célom az, hogy lehetőség szerint minél több AEGON szerződés köttessen a területemen. Ehhez igyekszem minden alkusz kollégával jó kapcsolatot ápolni, és amiben csak tudok, segítek.

 

Az AEGON-hoz 2004-ben egy véletlen folytán kerültem. Ez a véletlen annak köszönhető, hogy a Generalinál, mint Vagyonüzletág vezető, tevékenykedtem, és egy alkalommal Csáki Tamás alkusz kolléga megkérdezte, nincs-e kedvem az AEGON-nál alkusztámogatóként dolgozni. Hát volt! Azóta itt dolgozom, kisebb-nagyobb sikerekkel. A szakmát egyébként 1986-ban kezdetem az akkori Hungária Biztosítónál, mint üzletkötő, majd biztosítási szervező lettem. Szerintem a szakma legszebb része az üzletkötés, hisz nem egyszerű az ügyfelek bizalmába kerülni és annak mindig maximálisan megfelelni. Erre törekszem a mostani munkám során is.

 

Az életem elég érdekesen alakult. 1961-ben Baján láttam meg a napvilágot, majd szüleimmel 1972-ben jelenlegi lakhelyemre, Babótra költöztünk. Eredeti szakmám szerint Szövőipari technikus vagyok, de van egy műszaki szakoktatói végzettségem is, amit a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem faipari mérnöki karán szereztem.

„Szórakozásból” a településem polgármestere is vagyok, immár 14 éve. Itt is igyekszem megfelelni a kihívásoknak a legjobb tudásom szerint. Ha valamit csinálok, azt teljes erőbedobással csinálom, ellenkező esetben ugyanis szerintem kár elkezdeni! Nem szeretem a félmunkát…

 

Igyekszem a feleségemmel a lehetőségekhez képest minél több időt együtt tölteni, bár ez hét közben nem nagyon sikerül, mivel napközben a területen végzem a támogató munkát, este pedig a számítógép előtt a levelezéseket intézem. Van két lányom, és a legnagyobb büszkeségem a tizenöt hónapos unokám. Ő az, aki mindenért kárpótol…

 

Büszke vagyok arra, hogy az AEGON alkusztámogató csapatában dolgozhatom!