Mi a ménkű?

Az idei év első felében több mint nyolcezer villámkár-bejelentést rendeztünk ügyfeleinknek. Az ezt elkerülni kívánó ügyfeleiteknek összeszedtünk néhány adatot és pár hasznos tanácsot. Fogadjátok szeretettel.

A háttér: évente kb. 350 ezer villámot észlelnek a meteorológusok, ennek megközelítőleg 10%-a csap le hazánkban. A villámcsapás következtében épületek gyulladhatnak ki, vezetékek szakadhatnak le, fák dőlhetnek ki és még számos katasztrófahelyzet keletkezhet. A többszázezer forintos értéket képviselő elektronikai eszközök – például a televíziók, mosógépek, számítógépek – a villámok okozta túlfeszültség hatására szintén tönkremehetnek.

A villámcsapáskárok 99%-a háztartásaink elektromos és távközlési hálózatán keresztül éri berendezéseinket, amelyek esetenként zárlatokat vagy tüzeket okozhatnak.

A villámhárító (elsődleges villámvédelem) feladata, hogy felkínáljon a villámnak egy biztonságos érintkezési (szaknyelven: becsapási) pontot, s így a becsapó villám áramát a földbe vezesse anélkül, hogy az épületben bármilyen rombolás vagy tűz keletkezne. Tehát alapvető biztonsági feltétel, hogy legyen házunkon villámhárító.

Elektronikai eszközeink azonban villámhárítóval sincsenek biztonságban, hiszen még az épületet nem roncsoló villámok is károsíthatják számítógépeinket és műszaki berendezéseinket, akár 1 km-es körzetben.

A villámcsapások másodlagos hatásaitól túlfeszültség-védelmi eszközökkel óvhatjuk meg a legkorszerűbb berendezéseinket, amelyek költsége eltörpül például egy házimozi-rendszer, hűtő vagy mosógép ára mellett. Ezek megóvhatják az anyagiakkal pótolhatatlan és egyébként a biztosítási fedezetből kizárt számítógépes adattartalmat (pl. családi fotók) is. Érdemes felmérni, mely háztartási, elektronikai eszközünk esetében fontos, hogy áramszünet esetén is feszültség alatt legyen, azaz ne húzzuk ki a konnektorból.

Nyaralás, vagy hosszabb távollét ideje alatt áramtalanítsuk berendezéseinket: húzzuk ki a konnektorból a televíziót, házimozit, Hi-Fi-t, mosógépet. A televíziót és a házimozi berendezést ne felejtsük el az antenna-hálózatról is leválasztani. A számítógépről minden bemenő vezetéket (pl.: hálózati kábel) távolítsunk el!

Ha hasznosnak ítéled a fenti tájékoztatót, oszd meg ügyfeleiddel!